Bár a gyermekek az év nagy részét az iskolapadban töltik, általában az a célja a szülőknek, hogy csemetéik akkor is csináljanak valami hasznosat, amikor az iskolában éppen őszi vagy téli szünet van. Hogyan lehet őket erre rávenni? Hiszen ilyenkor általában lehetetlenség őket kirobbantani a TV vagy éppen a számítógép elől. Sőt, manapság igazából mindössze annyi …
október 2021
Mit kezdjünk a tanulási zavarral?
Mit tehet egy szülő, aki észreveszi, hogy csemetéje jegyei leromlottak, vagy akkor, ha a tanítónők arra panaszkodnak, hogy nem képes beilleszkedni a közösségbe a gyermekük? Lehet, hogy elsőre nem is sejtenénk, de a problémák hátterében állhat a kiközösítés, vagy akár a kortárs bántalmazás is, vagyis angolul bullying. E mellett a szociális és általános szorongás egyre …
Tanácsadó cég 20 év tapasztalattal
A Learning Innovation 20 éve működő vállalkozás, amely főleg humán területen tevékenykedik, mint például a felnőttképzés, vezetőképzés, a szervezetfejlesztés. Ezeken a területeken kompetens szakértők adnak tanácsot az ügyfeleknek. A komoly szakmai hátteret mutatja, hogy a vállalkozás IFKA minősített tanácsadó cég. A képzési repertoárban megtalálhatóak a pedagógus, egészségügyi, szociális továbbképzések, de a meglévő kínálatot folyamatosan bővítik …
Költöztessük az üzletet a felhőbe
Amíg korábban megszokott volt, hogy szoftvereket telepítünk, és minden információt a céges számítógépeken tárolunk, ma már egyre elterjedtebben a felhőalapú megoldások. A Kvazar.cloud felhős szolgáltató a Microsoft közvetett CSP disztribútoraként a felhős szolgáltatások széles skáláját kínálja partnereinek. Mindezeket magas szakértelmet képviselő csapattal, akik folyamatosan képzik magukat, hogy az ügyfelek minél magasabb szintű szolgáltatásban részesüljenek. A …