Az olvasás kétségtelenül az egyik leghasznosabb, legizgalmasabb és leghatásosabb kikapcsolódási mód. Ugyanis közben tanulhatunk, használhatjuk a fantáziánkat és új szavakkal bővíthetjük a szókincsünket. A nyári időszakra különösen jó ötlet lehet új köteteket beszerezni, ugyanis a nyaralás során, akár a vízparton is elüthetjük az időt egy-egy izgalmas történet elolvasásával. Ilyenkor érdemes lehet az akciós könyvek közül …
június 2021
Napelemfarm, ami ráadásul úszik is, így kategóriájában első a világon
Valószínűleg a legtöbb ember számára a napelemfarm már önmagában is egy érdekes kifejezés, nem is beszélve arról, ha ez történetesen úszik is. A svájci úszó napelemfarm Lac des Toules-on egy víztározón helyezkedik el, amelyben csak kevés növény és állat él, így a környezeti hatást nem sok tényező akadályozza, ráadásul ez az első ilyen létesítmény az …
A szakpolitika részéről is szükség van új stratégiára
Az idei év januárjától vette át az OKJ, vagyis az Országos Képzési Jegyzék helyét, amelyet hosszas előkészítő munka előzött meg. A két rendszer egyelőre- valószínűleg 2022 végéig- párhuzamosan működik egymás mellett. Már hosszú évek óta szó volt arról, hogy érdemes lenne az OKJ-s rendszert átalakítani, mert már eléggé túlszaporodtak a szakképzések. A hazai felnőttképzés rendszerében …
Mi történik a szervezetfejlesztés során?
Mitől működik jól egy cég? Hogyan érdemes szervezni a mindennapi munkát, hogy hatékony és fejlődőképes legyen, közben pedig a munkatársaik is hasznosnak érezhessék magukat? Milyen szerepe van mindebben egy vezetőnek? Vajon a cégen belül lehetséges megválaszolni ezeket a kérdéseket, és megoldást nyújtani a felmerülő problémákra, vagy szükség lehet külsős segítség bevonására? A szervezetfejlesztés során egy …
A megfelelő szintű IT biztonság kulcsfontosságú egy modern vállalkozás számára
A mai technológia vezérelt világunkban már nélkülözhetetlenek a korszerű IT biztonsági megoldások a vállalkozásokban. A Kvazar.cloud felhős szolgáltató egyik fő erőssége pedig éppen ez: piacvezető IT biztonsági megoldásokat kínálni viszonteladóknak és vállalkozásoknak egyaránt. A Kaspersky, a világ egyik vezető kiberbiztonsági gyártójának minőségi termékeinek használatával garantálható a legmagasabb szintű biztonság. A Kasperski könnyen kezelhető felhő alapú …
Madagaszkárnál egy kifejezetten ritka hal maradványaira bukkantak
Egy igazán ritka halra bukkantak Madagaszkárnál. A különleges maradvány még a dinoszauruszok előtti korból származik, melyet dél-afrikai cápahalászok találtak meg. A halászok a csúcstechnológiát képviselő, korszerű mélytengeri hálóikkal 100-150 méter mélységben is képesek a zsákmányt becserkészni. E halászati módnak köszönhetően bukkantak a bojtosúszójúhal-alakúak rendjébe tartozó hal élőhelyére. A latin nevén Latimeria chalumnae faj, magyarul bojtosúszós …
Különleges kiegészítőkkel tehetjük stílusossá a gardróbunk legegyszerűbb darabjait is
A Coeur De Lion karkötők és fülbevalók érdekes, egyedi ékszerek különleges nők számára. A kézzel készült karkötő luxus fehér dobozban érkezik, melynek belseje fehér selyemmel van bevonva, így tulajdonosa már az első pillanattól érezheti, hogy egy valóban egyedülálló kiegészítőről van szó. Így még a legegyszerűbb, leghétköznapibb outfitet is képes egy pillanat alatt megjegyezhetővé és igazán …
Több száz könyvet is magunknál tarthatunk folyamatosan
Manapság már tény, hogy túlságosan sok időt töltünk a telefonunk nyomkodásával, és a social media oldalakon. Ezért érdemes lehet időnként olyan tevékenységekre rávenni magunkat, amelyek túlmutatnak ezen. Például az egyik legjobb ötlet lehet, ha visszahozzuk az olvasás élményét az életünkbe. Persze hivatkozhatunk arra, hogy erre kevés időnk van, és például nem kényelmes egy-egy vaskosabb kötetet …